2011. november 9., szerda

Urbex: Az Ybl bazár (Várbazár) romjai (videó)

Ybl Miklós a Várbazár előtt
Ybl munkaeszközei
Akár százmilliárd forintba kerülhet és évtizedekig tarthat a Várnegyed átalakítása Budapesten. Ennél hamarabb, a vonatkozó kormányrendelet szerint 2014. március 30-ig felújítják a Várbazárt, amely régóta pusztul már. Szakértők szerint ez azért lesz fontos lépés, mert az újjáélesztett terület kapuja lehet majd a Budai Várnak: a pesti oldalról átcsalogatott turisták mozgójárdák vagy gyorsliftek segítségével juthatnának fel a hegyre. A kormány döntése szerint 2014. március 30-ig kell befejezni a Várbazár felújítását. Kiemelt projektról van szó, amit a Széchenyi Tervből és az Operatív programból finanszíroznak, a részleteket december 30-ig kell kidolgozni. Döntöttek az egész Várnegyed átalakításáról is: a 25 évig tartó hatalmas beruházás kidolgozására május 31-ig adott magának haladékot a kormány. (hvg)


A tervek szerint az épületegyüttes helyreállítása egyben közvetlen kapcsolatot is biztosít majd a Királyi Palota és a Várbazár között. A térszint alatt kialakított 300 férőhelyes mélygarázs mellett - szintén a földfelszín alatt - rendezvényközpontot is kialakítanak. Az Ybl Miklós által tervezett és a világörökség részét képező Várbazárt a World Monuments Fund műemlékvédő világszervezet 1996-ban a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékei közé sorolta. A korábbi kormányok mulasztásai miatt az épületegyüttes felújítása nem tűr további halasztást, jelenlegi állapotában ugyanis használhatatlan és életveszélyes - írta Fellegi.


A kormány az épületegyüttes méltó helyreállítása érdekében az új Széchenyi Terv nemzeti programjai között szerepelteti a Budai Vár és a Várbazár felújítását, valamint a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozását. A Budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatok koordinálására miniszteri biztost neveztem ki - olvasható a miniszter levelében. (hotelem.hu)


A műemléki felújítás és a térszint alatti építkezés ára elérné a 15 milliárd forintot, 2-3 évig tart majd. A műemléki munkálatok 4,5 milliárdos beruházást igényelnek. A tervek alapján a térszint alatt 450 férőhelyes parkoló, kulturális központ, kiállítótermek, valamint exkluzív üzletek és kávézók kapnak helyet, a térszint felett pedig parkot terveznek. A kéthektáros területen lévő volt lakóépületekből irodaházakat alakítanak ki - olvasható a Múlt-kor portálon.

Bemásztunk és jól levideóztuk a magyar töketlenség és hanyagság ezen emlékművét. Állapotára a pénztelenség sem mentség: Budapest egyik legjobb romkocsmája lehetett volna, cserében ingyér lett vóna az állagmegóvás és veszélyelhárítás.

2:38 magasságában: A magyar dolgozó nép áldozatkész munkája nyomán helyreállította a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. B. Főv. Tanács 1957-1961


Várbazár
Ügyvédünkkel és a Részeg Kamerával megtekintettük az Ybl-bazárt és láttuk, hogy most talán már nem lenne szabad felújítani. Meg kellene hagyni a magyar impotencia emlékműveként. Lásd. a volt Honvéd Főparancsnokság, majd Hadügyminisztérium, esetle a drezdai Frauenkirche háborús mementóként való hasznosítását. Utóbbi mára újjáépült, persze, miután az NDK feldobta a vörös tappancsot).

Bővebben a Várbazár/Ybl-bazár/Ifjúsági Park szomorú történetéről.

Azóta folyamatosan romlik dicső Világörökségünk, nemsokára csak térdig fog érni az épület.

Zene: Charles Webster: Be No One és Sirius Isness: Yugo Verde

Kapcsolódó: Népszabadság, építészfórum (a Foundation Kft közjáték), építészfórum (Mányi Studió), index (Nagy Gábor Tamás polgármester felfüggesztése)

A Budai Rakpart képekben



Cím: 1013 Budapest, I. kerület, Ybl Miklós tér 2-6. szám alatti, a budapesti I. kerületi ingatlan-nyilvántartásban 6452/2 helyrajzi számú ingatlan (Várbazár)

Ybl-bazár
Az Edda-koncerten leomlott lépcső?
Várbazár a Királyi Várral
Az Ybl villa 2011-ben + A Danubius-kút  + képek

Nincsenek megjegyzések: